Goodbye vénember, köszöntem volna el az óévtől, de az öreg lassan készülődött, nem akaródzott neki távozni. Kabátját, mely az év elején még finom kelme volt, már pecsétek, foltok borították, és vakító fehér ragyogása immár szürke kopássá fakult, zavart lassúsággal simította magára. Hát ennyi, dörmögte maga elé amint elindult. Sejtettem, hogy még valamit mondani készül. A kilincsre tette kezét és visszafordult.

Majd még egyszer visszasírtok – mondta sértődötten, majd még úgy fogtok emlékezni rám, hogy bárcsak…

Na álljunk meg egy pillanatra, zörögtem rá ingerülten. Miért is? Egészséget ígértél, de februárban 3 hétig csak hason fekve tudtam még dolgozni is. Fájnak a csontjaim, minden nap másik, a forgandó időjárás szeszélye szerint, ma meg valójában minden csontom fáj.

Ja persze – mordult vissza, ami a februárt illeti, nem kellett volna olyan székre ülnöd, ami összeroskadt alattad. Az meg balszerencse, hogy egy porc elszabadult és megtalálta az ideget. El is kerülhette volna. Nem volt szerencséd. Aztán ugye azt is megfogadtad, hogy lefogysz. Nem mondom voltak eredmények, de most nézd meg magad. Én mi mást tudok tenni, ha te nem segítessz magadon.

Most minek vitázzam az utolsó napon, gondoltam. Elengedtem a dolgot, pedig lett volna még mit mondanom. De azért nem akartam ennyiben hagyni ezt a sajátos évértékelést.

Azt is ígérted, hogy ezek el fognak bukni....

Na ez mindennek a teteje – vágott közbe. Az infláció az egekben volt majdnem egész évben, de senki sem mozdult közületek. A pedagógusokat porig alázták, úgy mint még soha. Még a százszor gyalázott Horthy rendszerben is a pedagógus egy köztiszteletben álló személy volt, és amúgy egy jól prosperáló nyugdíjas állás. De senki sem emelte fel közületek a szavát, csak néhányan, de korántsem elegen. A közpénz magán zsebekbe vándorol, az ellátó rendszerek olyan állapotban vannak, mint én most. Minden törvényt 10 perc alatt megszavaznak, amit csak a főnök akar. De a többség elmegy és élteti ezeket, és rájuk szavaz. Ezek szerint mindez tetszik a polgároknak. Mégis mit tehet az idő, a múláson kívül? Nem gondolod, hogy nektek kellene végre megmozdulni?

Nem megyek bele ilyen parttalan vitákba... Persze, mert igazam van csattant rám a vénember. Rossz év volt, mi? Mit tettél érte, hogy ne az legyen?

Na várj csak – gondoltam, és előhúztam az utolsó kártyát.

Azt ígérted béke lesz.

Ez már nevetséges, legyintett bosszúsan. Az emberek a földön jobban gyűlölik egymást, mint eddig akármikor. A gyűlölet és a pénz irányít mindent. Akiknél a pénz van, gyűlöletre tanítják, sarkallják, kényszerítik azokat, akiknél nincs pénz. És aztán elküldik őket harcolni, hogy nekik még több pénzük legyen. Az ideológia, a vallás, az etnikai különbségek, nos mindezek csak ürügyül szolgálnak ahhoz, hogy az emberek leszegett fejjel egymásnak essenek. Mit tehtek én a békéért, ha ti nem ismeritek föl hogy játékszerek vagytok?

Ezzel megfordult, és köszönés nélkül kilépett a szobából. Utána siettem, de már nem láttam semmit, csak egy távolodó szürke ködszerű csíkot, amely lassan el is tűnt az amúgy is ködös szilveszteri éjben.

Visszaléptem és behajtottam magam mögött az ajtót, de az rögtön kivágódott.

Boldog új esztendőt, lépett be az ifjú 2024, aki szakasztott olyan volt, mint 2023 nagyjából 12 hónappal ezelőtt.

Fehér ruhája vakítóan csillogott,széles mosollyal közeledett felém, kezében egy pohár pezsgővel.

Épp meg akartam neki mondani, hogy nem kérek ígéreteket, már nem hiszek semmi ilyesmiben, de megelőzött.

Nem ígéreteket hoztam neked. Amit átadok neked az új év hajnalán, az a remény.

A remény ami azt közli feléd, hogy ha teszel érte, akkor bármit meg lehet valósítani, amit szeretnél.

Na és azt is, hogy amihez egyedül kevés vagy, ahhoz nyerj meg másokat is. Mondd el nekik, hogy van remény. Csak nem elég várni, hanem mozdulni kell érte.

Ajánlás:

Ezt javaslom Néktek is, amit ez a kis szürreális történet közölni akar.

Reményteljes boldog, békés új esztendőt kívánok mindnyájatoknak!