Harcsa Kálmán határvadász törzszászlósnak cudar napja volt. “Ez az állandó basztatás odaföntről”, dörmögte magában, minden nap más statisztikát kérnek, hát mi vagyok én, számadó juhász? Ráadásul ilyen kurva hideg van, rántotta összébb zubbonya szárát, amelybe a virgonc szél egyre másra belekapott.

Na és hát nem elég hogy egész nap körmölnie kellett és telefonálgatni a körzet összes egységéhez, hogy a kimutatásokhoz adatokat kérjen, most még ide is el kell jönnie, hogy útjára bocsássa az esti ügyeletes bagázst. Megéri azért a rongyos tízezerért, amivel többet keres? Azok a régi szép idők a munkásőrségnél, a jó kis gyakorlatok, amik a táborban a pálinka és a kolbász legyőzésére koncentráltak, míg az imperialisták gyanakodva figyelték őket valami kém műholdról. Szó sem volt a statisztikákról, hogy az állomány alsónadrágjait milyen időközönként kell lecserélni, meg ilyen baromságok. Mióta a hadügyek minisztere a fegyvergyártás után a honvédségi felszerelések és ruházat ellátását is az üzleti terveibe suvasztotta, az ilyen életerős 50-es harcedzett emberek, mint ő,  az íróasztal mellé kényszerülnek.

Nade mégiscsak valami megváltozott. Odaföntről felfigyeltek az álhatatosságára és vezetői kvalitásaira, hiszen a múlt héten továbbképzésre invitálták, egyenesen a Rogán minisztériumba. Szerencsére volt kávé és mindenféle sós sütemény, pogácsa, mert a koránkelés, a zötykölödö utazás, meg a sógorával hajnali 3-ig vívott borgőzös kártyaparti utóhatása eléggé elfárasztotta. Nem nagyon tudott figyelni az előadó monoton szövegére. Na de a nap végén!  A nagy ember (igen, maga a nemzet Tónija) odalépett hozzá, és kezét a vállára téve bizalmasan megszólította. “Hogy van kedves Harcsa? Jöjjön egy pár percre az irodámba, beszélnünk kell.” Furcsa érzés fogta el. Hogy hogy tudja a nevem?

Hatalmas, tágas iroda volt, irdatlanul hosszú asztallal, egy – egy székkel a két végén.

Foglaljon helyet, kedves Harcsa! Mivel kínálhatom, iszik valamit?

Tulajdonképpen mindent, vágta rá a törzszászlós hirtelen, és csak ekkor kattant be neki, hogy valamilyen filmben már látta ezt a jelenetet.

Tóni megragadta az egyik széket és kómotosan átsétált a feszengve üldögélő Harcsához, majd töltött valami ismereten nevű ír whiskeyből.

“Igyék csak barátom! Sajnos a titkárnőm most nincs bent, mert elküldtem új szoknyát vásárolni. A régi túl hosszúnak bizonyult.”.

Harcsa itt elbizonytalanodott, mert az idézett filmben ez a jelenet kicsit másképp volt. De hát ez nem film, ez valóság – csípte meg titkon a combját, hogy valóban nem álmodik. Na meg hát más idők járnak.

“Nehéz idők járnak ránk barátom – folytatta Tóni. Tudja a nemzetközi helyzet (fokozódik – gondolta Harcsa) eszkalálódik (ezt nem értette, csak sejtette, hogy ez még a fokozódásnál is veszélyesebb valami lehet). Tudja itt van a háború a szomszédban, na meg aztán Brüsszel – ugye ezt nem is kell részleteznem.

Nem kell – ingatta a fejét a megilletődött határvadász.

A rohadt szankciós infláció. Ha nem lennének ársapkák, kihalna az ország. Az ellenség meg csak figyel hogy mikor csapjon le ránk: Brüsszel, Soros, Gyurcsány.

Azok, bólogatott figyelmesen Harcsa.

De ez még mind semmi – folytatta a nagy ember. Most figyeljen: migránsok!

A szerb határon kapok feladatot? -derült fel az arca.

Nem, egész máshol van szükségünk az ilyen tapasztalt, régi bajtársakra.  Maga már régen is bizonyított az imperialisták megfékezésében...

Az már nagyon régen volt miniszter úr. Én biztosíthatom önt hogy én már akkor is, szóval belülről, szóval én mindig is utáltam a komcsikat, csak azért lettem munkásőr....

Hagyjuk ezt kedves Harcsa. Spongya rá, Aki egyszer ellenség volt, az is marad. Magának ott lesz feladata, ahol lakik, az osztrák határ mentén. Meg kell fékezni a nyugatról beáramló migránsokat. Nem szokta hallgatni Bakondi úr jelentéseit? Egyre többen kísérelnek meg beáramlani nyugatról, és terjeszteni a sok káros eszmét. Résen kell lennünk. Na itt számítunk magára!

Motiválja az embereit! Minden migránst gyűlölni kell, de aki barátnak álcázva nyugatról jön, azt százszor inkább. Lázár miniszter úr személyesen megtapasztalta, Ausztria elesett, már muszlin ország. Németország? Már nem is létezik. Hanyatt homlok menekülnek hozzánk a rohadt svábok. Sisteregjen a gyűlölet! Hajrá!

Ez a rövid visszaemlékezés kicsit fölmelegítette, noha a hideg nem enyhült, és ahogy klépett az épületek védelmet jelentő falai mögül, a frissen lehulló havat a szél az arcába hordta. Ez is nyugatról jön, dünnyögte, és magában fölkészült hogyan fogja motiválni az embereit. Harcsa tatabányai gyerek volt, és mint ilyen, kívülről tudta a hajdani híres edző Lakat dr. legendás motivációs beszédét, mikoris a feltüzelt Bányász játékosok 2:1-re legyőzték a rossz minőségű pálya miatt kényeskedő sztárokkal telitűzdelt Real Madrid-ot. Végülis a spanyol is nyugati, gondolta Harcsa, na meg egyéb irodalmi emléke nem lévén, úgy érezte ezt a beszédet fel tudja használni. Három embere volt erre az éjszakára: Gyökeres tizedes, aki egy kicsit értelmesebb volt mint a másik kettő, de azt hiszi magáról hogy még nála is okosabb. Viszont azt meg kell hagyni, hogy gyűlölni nagyon tud. Majdnem mindenbe belerúg ami a közelében van, legyen az macska vagy akár nyugdíjas. A másik, a Lapkovics nevű egy alacsony, de smirgli durvaságú fiatal srác, sötét mint a szén, és mindent elhisz amit a tv-ben hall, vagy azoktól akit magánál okosabbnak tart. Ő lehet majd a legmotiváltabb. Hanem a harmadik, az a Schuller nevű, az egy kicsit gyanús. Még ha zsidó lenne, de feltehetően sváb. Na azok a legrosszabbak. Nagyon résen kell lenni, nehogy összejátsszon az osztrák vagy német migránsokkal. Ahogy mindezen végigsiklottak a gondolatai oda is ért az őrszobához. Mielőtt belépett volna, zubbonyából előkapott egy lapos üveget és jókorát húzotta sógora pálinkájából. Kicsit bánta, hogy ez előbb nem jutott eszébe. Amint benyitott, Gyökeres és Lapkovics azonal fölpattant, Schuller meg komótosan felállt, lassan igazgatta zubbonyát. Üljenek le, mondta Harcsa, és hogy fokozza a várakozást, előbb némán fel s alá lépkedett előttük, majd  lassan körbe körbe járva hozzáfogott a motivációs beszédhez:

 “Bajtársak! Szörnyen nehéz időket élünk. Itt van ez a száz vihartól tépett ország. Trianonban szétszakítottak minket, utána jött a háború, a szovjetek, akik javarészt ukránok voltak, itt rabosítottak minket 40 évig. De őket is elzavartuk. Ám ez még mind semmi ahhoz képest ami leselkedik ránk. Gyurcsány, Soros, Brüsszel. A nemzetközi helyzet egyre csak eszkálásodik. Nézzétek ezeket a sok vihartól sújtott embereket. Dolgoznak éjjel nappal azért a kis megélhetésért. Nyakukba szakadt a szankciós infláció, a gyerek bukásra áll az iskolában, csalja őket a párjuk (itt egy pillanatra a szomszéd Arankára gondolt, aki valóban csalta az urát, történetesen épp vele, de mint rutinos vezető, tudta, hogy ezen a ponton se szabad ellágyulnia, mert akkor végképp oda a motiváció), száz nyavalya gyötri őket, és az ellátás a béka segge alatt, mert Brüsszel nem küldi a magyarok pénzét. Az egyetlen öröme ennek azerencsétlen népnek, ha ti most kimentek és legyen bármilyen kurva hideg, elkergetitek az istenverte migránsokat.”  Menjetek hát, harsogta, és észre se vette, hogy letegezte a beosztottakat, holott ezt még az edzők sem teszik meg a játékosokkal.

Rohadt migránsok – ugrott fel Lapkovics karjával taekwondo mozdulatokat imitálva, Gyökeres arcán meg két vastag könnycsepp gördült le. Egyedül Schuller maradt nyugodt, kicsit szkeptikus arccal: Na de törzszászlós úr! Hónapok óta egy fia külföldi sem akart itt belépni, mindenki Hegyeshalomnál lép be. Itt csak a magyarok járnak ki – be, akik odakint dolgoznak.

Rohadt sváb – sziszegte Lapkovics, de Gyökeres vállon ragadva lehűtötte. Nekünk itt össze kell tartanunk, ez a legfontosabb. Ugyanis…

Ugyanis vágott közbe Harcsa, hogy egy pillanatig se tünjön úgy, hogy ez a feltörekvő alak még nála is többet tudjon, ott támadnak majd, ahol a legkevésbé várjuk. Menjetek ki, és okozzatok örömet ennek a szegény népnek!

Ebben a pillanatban csikorogva fékezett egy nagy fekete BMW az őrház előtt. Már itt is vannak, kiáltott Lapkovics a pisztolytáskájához kapva, de Schuller leintette. Várj, ez az auto nem Ausztria felől jött, hanem ellenkező irányból. Nyílt az ajtó és egy magas, szikár férfi lépett be. Irhakabátja összehajtogatva lógott a karján és márkás napszemüvege csillant a fényben, noha a szoba szűkös világítása korántsem indokolt volna napszemüveget. Harcsa azonal észrevette, hogy ugyanolyan márkás öltönyt visel mint amilyet Tóni, azon a nevezetes napon.

Jó estét emberek, itt a megbízólevelem, dobott az asztalra egy nemzeti szalagos zsinórral körbevont pecsétes papírt. A nevemet nem árulhatom el, de elég ha az aláírásra pillantanak. Harcsa elhűlten nézte az aláírást. Igen, a legnagyobbé volt az, akinek még Tóni is bokacsattogtatva vigyázba vágná magát. Mint látják a Nemzeti Szuverenitásvédő Intézet megbízottja vagyok, és mint ilyen, közvetlen utasítási jogköröm van minden olyan ügyben, amelyben a szuverenitásunk veszélyeztetésének legappróbb jelét is felfedezni vélem. Wifi jelszó? kérdezte amint széthajtogatta laptopját, amin történetesen egy kiharapott alma mutatta, hogy még Brüsszeltől is veszélyesebb ellenségtől származik.

Biztos hadizsákmány, gondolta a laptopról Lapkovics.

Lapkovics egy barom gondolta Gyökeres és Harcsa.

Ez az alak egy képmutató faszkalap, gondolta Schuller, de szerencséjére senki a szobában nem tudta az ő gondolatait elolvasni.

Wifi az itt nincs kérem, mondta Gyökeres.

Brüsszel nem küldött pénzt vágta rá Harcsa.

Eeeegen, mondta az idegen. Azzal hasonló márkájú mobil telefonját bosszúsan hozzácsatolta a laptophoz, hogy internetet csiholjon itt az isten háta mögött.

Legalább térerő van, tette hozzá, míg Lapkovics arra gondolt, hogy vajon a térerőt meddig hagyja meg nekik Brüsszel, vagy bármelyik másik ellenség.

Na nyugodtan menjenek ki fiúk, tegyék a dolgukat. Hírszerzésünk szerint ma estére erőteljes migrációs nyomás várható nyugat felől. Ha szükség lesz rám, azt úgyis észreveszem, mondta az idegen, és rájuk sem nézett többet.

Amint kiléptek, a szél talán még hevesebben tombolt, és Harcsa sietve búcsúzott.

Ha valami megoldhatatlan probléma támad hívjanak. Bár ami azt illeti, van itt nálam magasabb erő, amely majd eligazítja magukat. Azzal hazafelé indult, bár egy pillanatra eszébe jutott, hogy írjon Arankának, hogy éjszakás – e az ura, de elég rutiunos volt ahhoz, hogy tudja, ha így lenne, úgyis akadna valmilyen megoldandó ügy, amiért felhívnák. Így inkább hazafelé indult.

Hosszú percek teltek el a sivító hidegben, anélkül hogy egyetlen migráns is feltünt volna. Basszus, ma december 5 van, mondta Schuller, kellett volna valami csokoládét venni a gyereknek. Biztos kiteszi a cipőcskéit mint a többi óvodás társa. Ebben a pillanatban távoli morajlás futott végig a tájon, és a túloldalról két fénypont közeledett meglehetősen nagy sebességgel. Majd a morajlás előbb motorzúgássá, végül még azt is túlharsogó karácsonyi zenévé alakult. Gyökeres kiállt az útra, és megálljt integetett az amúgy már lassító piros kamionnak, aminek az oldala karácsonyi képekkel volt lefestve, előtérben egy hatalmas mikulással. Végül a motor leállt, és a vezetőfülkéből kikászálódott egy ugyanolyan mikulás alak, mintha csak a képről elevenedett volna meg. Kezében mobiltelefon, amelyet fürkészve rossz kiejtéssel köszöntötte a három didergő egyenruhást. Jó napot határőr urak.

Határvadász – vágta rá Gyökeres.

Elnézést, nem beszélem a nyelvüket. Mivel sok országban teljesítek szolgálatot, ez a fordító alkalmazás segít nekem – bökött a telefonjára, de a határvadász szót nem ismerem.

Ide nem kellenek osztrák mikulások, van nekünk magyar is elegendő válaszolt Gyökeres, büszkén gondolván hogy frappánsan elhárította a problémát.

Rohadt migráns, elveszi a munkánkat recsegte Lapkovics, ....mármint a magyar mikulások munkáját, tette hozzá mintegy válaszul Schuller kérdő tekintetére.

De én nem vagyok osztrák mikulás, és az igazi vagyok a messzi északról. Lappföldről.

Laposföldről? Nézett érdeklődve rá Lapkovics, mert már hallotta hogy a föld valahol mégis lapos, és ez egybecsengett a saját tapasztalatával is.

Lappföldről, az Finnország északi része.

Rohadt finnek – dörmögte Lapkovics csalódottan.

Igazánból rénszarvas szánnal terveztem indulni, de váratlanul lelőtték a rénszarvasaim.

A rohadt migránsok, azok voltak – éledt újra Lapkovics, hisz megint gyűlölhetettt valakiket.

Aligha hiszem, mert az illető helikopterről követte el, és utána 2 x keresztet vetett, ez nem igazán muszlim szokás. Aztán vonattal terveztem jönni, de hallottam hogy Győrnél át kell szállni pótló buszokra, aztán Tatabányánál meg vissza a vonatra, ennyi csomaggal az kivitelezhetetlen -mondta a mikulás némi büszkeséggel, hogy ez utolsó szót elég jól ki tudta ejteni.

De akkor miért nem jött eleve busszal – kötözködött Gyökeres, mert kezdett gyanússá válni ez a történet.

Arra is gondoltam, de a nemzetközi mikulásinfó szerint most épp sztrájk van a Volánbusznál.

Ez igaz lehet – mondta halkan Schuller,  a mutter sem tudott ma elmenni dolgozni.

Te csak ne védd ezeket csattant rá Gyökeres, mert nem akarta hogy engedékenységbe csússzanak, ki tudja, hátha az idegen hallgatózik bentről, és jelentést ír.

Így végül a mikulásokat koordináló Santa Claus corporation kötött egy marketing megállapodást a Coca Cola-val, és most ilyen kamionokkal járjuk a világot.

Aha, na itt van a kutya elásva, tépte föl az ajtót az idegen, mialatt Gyökeres az útlevéllel bajlódott.

Sánta Klaus – micsoda név ez, valami emigráns magyar.

Ezek a legveszélyesebbek, mondta az idegen levéve a napszemüvegét, hogy lássa az írást.

Soros bandája – hörögte Lapkovics. Hogy mutassa, hogy képben van.

Ez csak egy mikulás – mondta Schuller az idegen gyanakvó pillantásaitól övezve.

Na nézzük csak a rakományt, mondta az idegen, és Santa kinyitotta a kamion hátulját.

Rogyásig tele volt piros csokoládécsomagokkal, kifényesített almával, mogyoró, mandula és diákcsemege zacskókkal. Mindegyik gondosan megcímezve, de egy külön címlistán ott szerepelt minden tétel, mintha csak valami adatbázis riport lett volna.

Az idegen átfutotta a címlistát, és gyanakodva fedezte fel, hogy nem csak magánszemélyek, hanem cégek is szerepelnek a listán.

Tutti van néhány NGO is közöttük mondta epésen az idegen, míg a mikulás lázasan kereste a fordító applikációban az NGO jelentését, de sehogy sem találta.

Nem találom az NGO mit jelent. Úgy látszik a mesterséges intelligencia sem az igazi még, mondta halkan.

Az idegen itt egy pillanatra eltűnődött, mert a kollégái közül volt jónéhány, akiknek az intelligenciája ugyancsak mesterségesnek bizonyult.

Végül feltűnt neki egy hatalmas virgács, ami tüskés ágakból lett összerakva, fekete és piros szalagokkal rajta.

Elképedve látta a címzett nevét: Gyurcsány Ferenc. Hát ez meg? fordult a mikuláshoz.

Bizonyos Gyurcsányi a címzett, de a megrendelő valami szervezet. Itt is van, mutatott a címlista megfelelő tételére, ahol a megrendelőként ott ékeskedett a KDNP budapesti szervezete.

Na ezt hagyjuk, mondta az idegen, és még egyszer végigfuttatta a tekintetét a csomagtéren.

Hát ez? Vette a kezébe a halom tetején lapuló nagy fém csokoládés dobozt. Az oldalán a felirat Belgica, Bruxelles.

Na ez az ordított az idegen, a szuverenitás elleni támadás napnál is világosabb példája. Így akarnak beférkőzni, befolyást nyerni. Egyenesen Brüsszelből, harsogta hogy a Bruxelles feliratot bambán bámuló Lapkovics is megértse. Az lesz a legjobb, ha azonnal lefoglalom az egész ralkományt bűnjelként villogtatta a szemét diadalittasan.

Santa előbb figylemesen a fordító applikációt böngészte, majd kikapta az idegen kezéből a doboz belga csokoládét és emelt hangon feléjük fordult:

Na idefigyeljenek fiúk! Menjenek maguk a jó büdös…itt megállt egy kicsit...francba!

Azzal nagy ívben elhajította a csokoládés dobozt, mely a szél szárnyán még utazott egy kicsit, majd elmerült a hóval borított mezőn. Bevágta az ajtót, majd nagy dirrel durral visszabaktatott a vezetőfülkéhez. Amint lépkedett, a szakállából fehér hócsillámok hullottak szerteszét.

Kemtrél, esküszöm hogy az, süvöltött Lapkovics. Lelőhetem??

Az idegen tiltóan felemelte a kezét. Hadd menjen, így is győztünk.

A karácsonyi zene újból megszólalt, a kamion nagy ívben megfordult és elsűvített nyugat felé.

Az idegen feléjük fordult: Schuller, maga keresse meg és hozza vissza bűnjelet, maguk meg bejöhetnek velem. Mára már minden támadást visszavertünk. Szuverén Magyarország!

Na ez a Schuller jól megszívta, botorkálhat a térdig érő hóban – gondolta Lapkovics.

Ez a vadidegen honnan tudhatta Schuller nevét – tűnődött Gyökeres.

Mielőtt beléptek volna még visszanéztek az erősődő hóesésben a mezőn botorkáló Schullerre, aki egyre távolodott majd a szél által táncra kért hócsillámok keringőjébe merülve lassan köddé vált.

Azon az estén Schuller már nem került elő. Hazament, és elhelyezte a nagy doboz belga csokoládét a kis cipők mellé,. Mindezt azért, hogy ennek a történetnek legyen egy szebb, emberi vonulata is.

Harcsa törzszászlósnak végre nyugodt estéje volt. Másnap reggel, mint mindig felébredt, kávét főzött magának, és hogy tájékozódjon, bekapcsolta a Kossuth rádiót.:

7 óra híreket mondunk:

Brüsszeli tiltásra az idén nem lehet hazánkba és Lengyelországba mikulás csomagokat továbbítani, mert ezeket az ukrajnai gyerekek támogatására szánják. Brüsszel és Soros újra csak kimutatták magyargyűlöletüket. Hollik István, a KDNP frakcióvezetője keresztényüldözésnek minősítette a döntést.

Tegnap éjszaka  nyugati határ mentén szolgálatot teljesítő határvadászok osztrák migránsokkal teli kamiont fordítottak meg és utasítottak ki az országból. A kísérlet mikulásünnepnek lett álcázva. A szuverenitásvédelmi intézet munkatársa a dollár baloldalt sejti az akció mögött, melynek folyamán az egyik határvadásznak nyoma veszett a hatalmas hóesésben.

A kormány a helyén van, és minden szuverén magyarnak kellemes karácsonyt kíván.